Folyt.

Szomszédaink elég vegyesek. Sri Lanka, Vietnám, Olaszország, Svájc. Korosztály is össze-vissza. A két és félévestől a nyugdijasig minden van. A legelvadultabb a bicikliszerelőbanda, akik hol a bicikliket bütykölik, hol a ház előtt traccsolnak. Annyira nem lopták be magukat a szívembe, mert amikor Dani bicaját szereltük, a pumpát letettem a párkányra, és amikor épp arra jártak, egyszerűen magukkal vitték. A colstokot otthagyták. Azt egy másik kollégájuk próbálta elegánsan lenyúlni, aztán mikor Péter szólt, hogy az mégiscsak a miénk lenne, egy "ja, nem tudtam" jött válaszul. Dani nagyon vigyáz minden egységére. Szólni szokott, ha valamit elhagyunk. Legutóbb a vonatról kellett visszaugranom a túrabotokért, tegnap a lufiját fújta el a szél. Teljesen kétségbe tud esni.
Vendégeink is jöttek már. Rendes házigazdákhoz illően meg is dolgoztattuk őket. Roelék voltak az elsők, ők a kanapét rakták össze, csakhogy legyen mire leülniük. Másnap érkeztek Tündiék, nekik nem jutott vakációs program, ehették az oliviaolajas, áfonyajoghurtos kísérleti sütit, mert csak ezek voltak itthon. Mátyásék egy komódot kaptak meglepetésnek, de aztán lebeszéltük őket a közmunkáról. Két napra jöttek fel Genfből, mert épp itthon volt két hétig a Jaistból. Dani nagyon örült neki, szerette volna, ha a szobájában alszanak, de ők inkább a vendégmatracot válaszották a számítógépnél. Mátyás is nekivágott a Google kalandnak, visszatér Svájcba jövő januártól. Péter megebédeltette őket a cégnél, hogy egy kicsit körbenézhessen. Este Roelékkal találkoztunk, Dani szemében nagyot nőtt, mert a biciklicsomagtartóján utazhatott irtó sokat. A Ritterhalban (?istálló) ettünk, és megintcsak rá kellett jönnünk, hogy jó, jó a svájci kaja, de semmi extra, viszont az ára...
Másnap megéltük az első napsütéses napunkat. Kirándulni terveztük Mátyásékkal az Albison. Nagyon későn indultunk, mert kialudták magukat rendesen, aztán hajrá a felvonó. Dani a gerincen majd rögtön bealudt, s vagy két óra hosszat húzta a hátamon a lóbőrt. A gerincút gyönyörű, panoráma a tóra, panoráma a völgyekre, panoráma a távoli háromezresekre. Étterem étterem hátán, mindegyikhez kilátóterasz. A végét azért elbénáztuk, mert az S4 utolsóelőtti állomására mentünk le, ahol óránként csak egy vonat állt meg. Szegény Mátyásék már nagyon mentek volna vissza Genfbe, dehát mit volt mit tenni.
Ma Peti megvette a nyomtatónkat, ezzel teljesen kész a kuckója, minden benne van, amire csak szüksége lehet. Lehet dolgozni, játszani, telefonálni. Tegnap már biciklivel ment dolgozni, mesélte, hogy majdnem végig a folyóparton vezet a jelzés, szép, kiépített út, alig kell bemenni a forgalomba. Reméljük, tart a jó idő, és rendszeresen azzal járhat.
Mi közben a játszótéren összefutottunk egy magyar családdal, két srácuk van, remélem, máskoris találkozunk. Daninak megjött a rollere (ebay), de egyelőre leginkább csak dráma van belőle, merthát csak feldől, ha nem hajtja és nem is tartja. Majd összebarátkoznak lassan. Jövő héten elvileg a bringája is megérkezik és akkor már csak a lego hiányzik a boldogsághoz. Nem mintha a kisvonatokon kívül mással is játszana.

Megjöttünk

Hát megjöttünk. Péternek már lassan lejár a második hónapja a cégnél, nekünk pedig a harmadik hetünk Zürichben és a második - közös - hetünk az új lakásban. Hurrá! Hobbit napról napra kiegyensúlyozottabb. Az első lökés apu hihetetlen, ámde valóságos jelenléte okozta, aztán az új lakás, a japán dobozok varázslatos előkerülése Tündééktől, végül a saját ágy, majd a diósdi dobozok özöne. Danit mintha kicserélték volna. Eszik - önállóan. Alszik - önállóan. Az evéshez a mai Ikea bevásárlás erősen hozzátett, mert kapott nagggyon színes étkészletet, amitől hirtelen megtanult késsel és villával enni. Gyalogol - szerintem egy hét alatt többet, mint otthon két hónap alatt. Szerdán Mátyásékkal túráztunk az Albison, Dani büszkén botladozott Peti két rövidre fogott túrabotjával, amikor épp nem aludt a hátamon.
Mi mindent nem csináltunk eddig? Peti dolgozik - lelkesen. Mi lakberendezünk, játszunk, főzünk, egyszóval költjük a pénzt és az időt :) Az Ikeát felvásároltuk egy 6m3-es furgonnal, aminek a tetejét jól megzúztuk a 2.2m magas mélygarázzsal. Mégsem számlázták ki. Eleddig. Azóta is szerelünk, sosem lesz már vége. Néhány napig Dani hisztizni kezdett, ha meghallotta a szerelés szót, de most már ennek is vége.
Sétáltunk a tóparton nagyot, hogy bérhajtót keressünk, de hiába. Errefele ez nem biznisz, bennfentes klubtagnak kell lenni, ha emberi áron szeretnél hajóhoz jutni. Olcsóbb az repjegy és a hajóbérlés a Balcsin egy hétvégére, mint itt. Sétaösvényekkel elkényeztet minket ez a vidék. A tavat kb. körbe lehet járni, a folyónk mentén gyönyörű ösvény, az Aldis tetején panorámaút. Péter hihetelen jó helyet talált lakni. A falunak eléggé a stratégiai közepén lakunk: bolt, állomás, uszoda, kórház, játszótér, városháza, posta - minden tíz perc sétán belül van még Danial együtt is. Egyedül az ovi lesz a világ végén, mert a folyó túloldalán, az erdő alatti utolsó utca, utolsó épületében van. Az elbeszélgetésre majd egy óra alatt értünk oda, de végülis reggelente jár busz.
Daninak szeptembertől lenne ovi, Montessori, jól felszerelt, háromszintes ház, tombolóval, zenesarokkal, mindenféle kreatív játékkal. Elég vidáman elvolt az ovónénivel, míg mi a másik kettővel tárgyaltuk a részleteket. A néni meglepődött, milyen könnyen tud kapcsolatot teremteni a kölök olyan nyelven, amit nem ismer. Nem részleteztük nekik az életünket és baráti körünket, a magyar/japán párossal már sokkoltuk őket.
Az adminisztrációnak nagyjából talán a végére értünk, így Peti is nyugodtabb. Elkezdtek érkezni a számlák és a levelek - bekerültünk a rendszerbe.