November
Péter haza, lassan egy hónapja, Dani azóta pörög. Teljesen visszanyerte az egyensúlyát. Úgy kezdődött, hogy kimentünk a reptérre este 8-ra, a fiatalember meg már 11-kor hajlandó is volt elaludni, folyamatosan mesélt. Nagyon kedves egyébként, mert meg szokta időnként kérdezni a másik felet is, hogy mi történt, nem egyoldalúan szónokol. Petit szerencsére nem cserélték ki Amerikában, de a fiára néha rá sem ismerek, annyira vagány dolgokat csinál, magában röhögcsél, vidáman köszönget jobbra-balra, szabadon rohangál anélkül, hogy látna minket.
Peti egy hét alatt kiheverte az időeltolódást, bár elég furcsa időkben ébredt és dolgozott, de végül egy 20 órás nappal sikerült kicseleznie a földrészváltást. Sok ideje nem maradt pihenni, mert egy vasárnapi lazulás után már kezdődött a munkahét. Csunyán kihasználtam, hogy hazajött és kedden már mentem is falat mászni. Annyira nem is volt jó, mert hárman lettünk és az ilyesmi igazából párosan vidám, de legalább bicikliztem félszáz kilómétert. Dani meg örülhetett az apjának. Így is elég sűrűn megkérdezi, mikor marad otthon apu és mikor megy dolgozni reggel anyu.
Hétvégén átjöttek Katiék Lausanne-ból, merthogy az Edicom ide napos időt igért. Nem hittek nekünk, hogy ez csak tévedés, mégha bármikor szívesen látjuk is őket. Szombaton végig esett, vasárnap meg tízpercenként változott az idő. Ennek függvényében a program is elég szomorkásan alakult, bár a gyerekeket egyáltalán nem zavarta, hogy hetven négyzetméteren kell ugrabugrálni. Lili kifejezetten Dani szobájában akart aludni, teljesen egymásbaszerelmesedtek két nap alatt, Emma pedig a nagylány volt, aki már iskolába jár. Vasárnap azért elmentünk Schinznach-ba fürdeni, alig lehetett a bandát a vízból kicibálni, egyik jobban élvezte, mint a másik, aztán koronás rohangálás kezdődött a Burger Kingben. Tudom... igénytelen, de helyismeretünk függvényében ez volt a legfinomabb választás, mivel szívesen lemondtunk a sültkrumpli-virslivel menüről.
Dani közben valahogy magában kitalálta, hogy márpedig mostantól fogva szeret oviba járni, így aztán másfél hét óta semmi gond vele. Annyi, hogy inkább a magyar oviba menne szíve szerint. Talán az is segített, hogy beindult az "iskolabusz": reggelente négy gyereket hurcibálok fel autóval a hegyre. Nagyon élvezi mindegyik, főleg a Kati (ejtsd: kháti), mert ő az első ülésen feszíthet, akár a nagyok. Az oviban közben volt egy Répagyújtogató ünnep, valahogy Halloweenhez is van köze, de a lényeg, hogy ki kell vésni egy répát és mécsest kell benne égetni, töklevest es virslit enni. Egész hangulatos, jövőre talán már hobbit sem utálja ennyire hogy sötétben kell botorkálni az erdőben.
Mi más? Még egy falmászás, ezúttal remek, Tündével. Teljesen egyformán csináljuk a dolgokat, nem tudom, azért-e, mert mindketten magyarok vagyunk vagy mert évek óta ismerjük egymást, de sokkal jobb volt, mint a nemzetközi bandával. Petinek közben munka munkával, sokat kellett melózni, mert leküldték három napra Lausanne-ba az állásbörzére. Végre találkozhatott a régi laborjával is. Most pénteken együtt megyünk, mert Sergionak lesz a nyilvános védése.
Előző étvégén nyugi volt, mert a fiatalúr szülinapi partiba volt hivatalos, mi meg közben felszaladtunk Felseneggre gyorsan kicsit mozogni. Szegény ember pénteken kapott influenzaoltást, így nem volt olyan nagyon vidám. A buli aranyosan sikeredett, a gyerekek nagyon élvezték, a házigazda macskája kevésbé, de ügyesen elbújt egy ágy alá, ahogy hobbit elbeszéléséből megtudhattuk. Vasárnap Roelék sétáltattak meg minket a Ka:fferbergen, ahonnan a jól ismert Zürich képeslapot szokták fényképezni, ami leginkább egy fotómontázshoz hasonlít (távol havas háromezresek, előtte zöldellő dombok, kék tó, város). Dani becsülettel végiggyalogolta a 2,5 órát, pedig istentelen hideg szél fújt. Vacsi utánra be is lázasodott, hétfőn délutántól meg folyamatos programot biztosított. Éjfélkor azért felhívtuk az ügyeletet, hogy most ilyen szezon van-e, hogy nem megy le a láza, aztán varázsütésre (plusz egy extra paracetamolra) elmúlt minden. Kedden lébecolás, ma meg már nyoma sincs. Holnap kezdődhetnek újra dolgos hétköznapok.
Peti egy hét alatt kiheverte az időeltolódást, bár elég furcsa időkben ébredt és dolgozott, de végül egy 20 órás nappal sikerült kicseleznie a földrészváltást. Sok ideje nem maradt pihenni, mert egy vasárnapi lazulás után már kezdődött a munkahét. Csunyán kihasználtam, hogy hazajött és kedden már mentem is falat mászni. Annyira nem is volt jó, mert hárman lettünk és az ilyesmi igazából párosan vidám, de legalább bicikliztem félszáz kilómétert. Dani meg örülhetett az apjának. Így is elég sűrűn megkérdezi, mikor marad otthon apu és mikor megy dolgozni reggel anyu.
Hétvégén átjöttek Katiék Lausanne-ból, merthogy az Edicom ide napos időt igért. Nem hittek nekünk, hogy ez csak tévedés, mégha bármikor szívesen látjuk is őket. Szombaton végig esett, vasárnap meg tízpercenként változott az idő. Ennek függvényében a program is elég szomorkásan alakult, bár a gyerekeket egyáltalán nem zavarta, hogy hetven négyzetméteren kell ugrabugrálni. Lili kifejezetten Dani szobájában akart aludni, teljesen egymásbaszerelmesedtek két nap alatt, Emma pedig a nagylány volt, aki már iskolába jár. Vasárnap azért elmentünk Schinznach-ba fürdeni, alig lehetett a bandát a vízból kicibálni, egyik jobban élvezte, mint a másik, aztán koronás rohangálás kezdődött a Burger Kingben. Tudom... igénytelen, de helyismeretünk függvényében ez volt a legfinomabb választás, mivel szívesen lemondtunk a sültkrumpli-virslivel menüről.
Dani közben valahogy magában kitalálta, hogy márpedig mostantól fogva szeret oviba járni, így aztán másfél hét óta semmi gond vele. Annyi, hogy inkább a magyar oviba menne szíve szerint. Talán az is segített, hogy beindult az "iskolabusz": reggelente négy gyereket hurcibálok fel autóval a hegyre. Nagyon élvezi mindegyik, főleg a Kati (ejtsd: kháti), mert ő az első ülésen feszíthet, akár a nagyok. Az oviban közben volt egy Répagyújtogató ünnep, valahogy Halloweenhez is van köze, de a lényeg, hogy ki kell vésni egy répát és mécsest kell benne égetni, töklevest es virslit enni. Egész hangulatos, jövőre talán már hobbit sem utálja ennyire hogy sötétben kell botorkálni az erdőben.
Mi más? Még egy falmászás, ezúttal remek, Tündével. Teljesen egyformán csináljuk a dolgokat, nem tudom, azért-e, mert mindketten magyarok vagyunk vagy mert évek óta ismerjük egymást, de sokkal jobb volt, mint a nemzetközi bandával. Petinek közben munka munkával, sokat kellett melózni, mert leküldték három napra Lausanne-ba az állásbörzére. Végre találkozhatott a régi laborjával is. Most pénteken együtt megyünk, mert Sergionak lesz a nyilvános védése.
Előző étvégén nyugi volt, mert a fiatalúr szülinapi partiba volt hivatalos, mi meg közben felszaladtunk Felseneggre gyorsan kicsit mozogni. Szegény ember pénteken kapott influenzaoltást, így nem volt olyan nagyon vidám. A buli aranyosan sikeredett, a gyerekek nagyon élvezték, a házigazda macskája kevésbé, de ügyesen elbújt egy ágy alá, ahogy hobbit elbeszéléséből megtudhattuk. Vasárnap Roelék sétáltattak meg minket a Ka:fferbergen, ahonnan a jól ismert Zürich képeslapot szokták fényképezni, ami leginkább egy fotómontázshoz hasonlít (távol havas háromezresek, előtte zöldellő dombok, kék tó, város). Dani becsülettel végiggyalogolta a 2,5 órát, pedig istentelen hideg szél fújt. Vacsi utánra be is lázasodott, hétfőn délutántól meg folyamatos programot biztosított. Éjfélkor azért felhívtuk az ügyeletet, hogy most ilyen szezon van-e, hogy nem megy le a láza, aztán varázsütésre (plusz egy extra paracetamolra) elmúlt minden. Kedden lébecolás, ma meg már nyoma sincs. Holnap kezdődhetnek újra dolgos hétköznapok.
posted by Evi at 12:13 PM
0 comments
