...és még mindig az óvoda...

De azért nem csak az óvoda. Hanem még sokminden más is. Például ma éppen vettünk egy autót. Kicsit szomorú érzés megkapni a csekket, de azt hiszem, jó autó lesz. Astra, csakhogy hűségesek legyünk a családi márkához. Talán itt még meg lehet nézni, hogy milyen. Egyetlen hibájának a hátsó ülés előtti minimális helyet találtuk (mármint Péter mögött), dehát a nagyemberek úgyis elöl utaznak. No meg kicsit karcos, talán ezért volt viszonylag olcsó. A csomagtartó viszont valami hihetetlen nagy. El lehet veszni benne. Van kutyaháló, ki tudja, hátha egyszer még fontos lesz... Mentünk vele egy kört, kicsit hosszú lett, mert eltévedtünk a zürichi dombok között. Dani rögtön otthonosan be is aludt... Szóval van autónk. Illetve csak lesz 10 nap múlva, mire elintezik az összes papírt és vizsgát. Dani rettenetesen meg volt sértve, ugyanis ő már eldöntötte, hogy nekünk Renault-nk lesz, és irtó hisztit levágott, mikor kiderült, hogy Opelt vettünk. Egy Happy Mealben található autómentő műanyag csoda rakta csak helyre a lelkét. És hogy nem kellett az állomásig elgyalogolnia, mert a szervízes fickó felvett minket egy céges Volvóval. Ennyi igazán belefért a milliókba.
Szóval az óvoda. Még nem bírtuk eldönteni, hogy jó-e vagy nem a helyzet, mert Dani két óra után teljesen kikészül és általában addig bömböl, amíg meg nem érkezem. Átlag fél órát. Két nap egymásután sosem telik el egyformán, kétszer ugyanaz az érvelés sem válik be, hogy miért nem kéne sírni. Valahogy kitalálta magának, hogy ha sír, akkor korábban megyek érte. Pedig reggelente igazán nem kell erőltetni az indulást, sőt még búcsúzáskor is lelkes, de aztán két óra után vége. Három hét múlva őszi szünet, ha addig sem rendeződik a helyzet, eltöprengünk a folytatáson. Az óvónéni szerint csak idő kérdése, szerintem nem biztos. Elég makacs a gyerek. Biciklivel csak ketten járunk, egy holland meg mi. Már a kerekpárjáról messziről sütött, hogy miféle nemzet (Gazelle, magaskormányos, háromváltós, de le akarja cserélni svájci modellre...), úgyhogy reggelente együtt toljuk felfele a járgányokat a Stiegstrasse letetejére. Dani sétál, Lars meg még csücsül az ülésben. Ha nem is fiatalabb, de sokkal kisebb. Egyébként az ovi a város legutolsó utcájának a legutolsó háza a hegyoldalban, utána már tényleg az erdő jön. Ennél magasabban és meredekebben már nemigen lehet lakni. Még így is húsz perc alatt ott vagyunk kb.
Dani két hete elkezdte a bababalettot. Tudom, nagyon vadul hangzik, ha valaki ismeri Danit, nem éppen a klasszikusan kecses balett-táncos alkat. A legjobb program a héten, vetekszik az uszodával. A tanár néni orosz, egész máshogy bánik a gyerekekkel, mint a német óvónénik. Dani imádja. Hat-hét lány meg Dani jár, súlyra, magasságra messze veri mindet, ők meg mozgáskoordinációban. Viszont látványosan fejlődik a kölyök, a tartása, az egyensúlyérzéke és a merészsége is javult, pedig csak háromszor voltunk. Elena néni szerint nincs semmi baj, mert szereti a zenét és érzi a ritumust, csak idő kérdése, és megtanulja majd a mozdulatokat. Amúgy kelet-európaisan maximalista órák vannak végkimerülésig. Majd csinálok már fényképeket is. Múlt héten az volt a nagy szó, hogy megvettük a rendes, igazi balettcipőt Daninak, nagyon büszke rá, mutogatja fűnek-fának.
A magyar oviban is voltunk már kétszer, de hasonlóképp nem működik, mint a német ovi. Ott viszont ott tudok maradni, elüldögélek egy sarokban, aztán ha van valami baj, legalább közel vagyok. Apropó, találkoztunk még egy magyar családdal, három gyerek a szomszéd utcában... Összefutottunk újra a másik kétgyerekes családdal is, alakul a gyerektársaság, remélem. Stefi is megszül lassan... Ideje megalakítani az adliswili magyar közösséget.
Kirándultunk is egy nagyot hétvégén. Fényképek a fényképeknél. Roelék kölcsönöztek autót (Renault-t!!!!), elvittek minket Einsiedel mellé a Grosser Mynthenre. Klasszikus svájci táj, tehenek, zöld legelők, csipkés hegyek, sziklák, de nem túl magasak. Ez a hegy is egy hatalmas szikla a zöld dombok között. Felvonóval a hágóig, onnan kb. 500 méterre kezdődik az érdekes rész. Gyereket, kutyát kötélre kellett fogni, úgyhogy Dani bekerült a hátizsákba. Félútig felmentünk, aztán visszafordultam vele, nehogy baj legyen a térdem miatt az ösvényen. Klassz, sziklákon lépegető, kanyargós út volt, meredek hegyoldal lent-fent, de ahol kellett, végigkötelezték. A kilátás pazar természetesen. Fent étterem. Lent étterem. A többiek a fentiben, mi a lentiben üldögéltünk: kilátás a hegyekre, tóra, napsütés, sör, almalé, jódlizene, sült sajt illata...
Péter közben készülget Amerikában, már csak egy hete van itthon, aztán irány Kalifornia. Mi is utána. Aztán már nemsokára karácsony.
A hét jóhíre, hogy Matthiast felvették a céghez, és januárban ő is kezd Zürichben!!!