Németország

Tobi bácsi egy hónapot tölt Kölnben az MBA-je részeként. Ha jól értettem, igazaból csak a munkanapokat, mert egyébként erős versenyben van a többi kollegával, hogy egy hónap alatt ki tud több országba ellátogatni... Mi is segítettünk neki egy picit, hogy jó eséllyel pályázzon az első helyre.
Csütörtökön Auffahrt szünet a kantonban (Mennybemenetel), plusz még Németországban is, legalábbis amerre jártunk. Péter hozzácsapta a pénteket, mert idén úgysem igen tudja majd máshogy kivenni a szabijait. Jár nekik ugyanis még 2 hét apasági örömködés is. Reggel nekiindultunk a hosszú útnak, Heidelbergig meg sem álltunk. De ott sokáig. A Lonely Planet nem emlegeti a legszebb helyek között, de még így utólag is, ha csak oda megyünk, már akkor is megérte volna. Európa leghosszabb sétálóutcája, gyönyörű középkori belvárossal, folyóparttal, diákváros lévén olcsó és változatos kajáldákkal, kellő számú galambbal és a lényeg - siklóval a várhegyre. Dani vajon minek örült a legjobban? Kb. olyan magasan van a vár, mint Budán, így rövid volt az öröm, de elég intenzív, kitarott estig a lelkesedése. Pedig végigjárattuk vele a délutánt, körbe-körbe a várba, vissza a városba. Klassz a vár is, vörös homokkőből épült, mint annyi minden más a vidéken, néhol kicsit hiányos az átvonuló csapatok miatt, de pl. a világháborút teljesen átvészelte. A legnagyobb nevezetesség a világ legnagyobb űrtartamú hordója: 222421 L . Kb. másfél emelet magas, nem is fért rá a képre. Fel lehet csigalépcsőzni a tetejére persze, csak az érzés kedvéért... Találtunk egy kisebb hordót nem túl messze, már az is elég impozáns volt.
Dani Heidelbergben rákapott a galambkergetésre, ami Péter szerint megmentette a maradék három napot is. Ha épp kicsit elfáradt, simán lehetett bárhol találni egy kis vadásznivaló szárnyast, és máris vissszatért az életkedve a fiatalúrnak. Tudom, nem túl állat-, hanem inkább szülőbarát megoldás.
Kölnbe jó későn érkeztünk, eléggé az ország másik felén van már, Peti még elment Tobival vacsizni, sörözgetni, éjszakai katedrálist nézni. Másnap röpke városnézés, ami túlképp egy kávé után a katedrálist jelentette és irány az állatkert. Csakhogy mindenkinek jó legyen. Egy-két fagyival át is vészeltük az épp beköszöntő nyarat. Voltak mindenféle idétlen állatok, no meg tavasz lévén eléggé megszaporodtak a kicsik is, született kiselefánt, kiszsiráf, kismonguszta stb. Persze a játszóteret és a fókaetetést nehezen lehetett volna überelni. Este újabb katedrális, aztán Danival vissza a szállodába vonatozni, Petiék el a városba sörözni.
Másnap növeltük a családi országlistát Belgiummal, mert Kölnből csupán másfél óra Liège. Első megálló Aachen, csodaszep belvárossal, mindenfele forgatható kúttal és egy ezerötszáz éves katedrálissal, amit éppen esküvő miatt becsuktak. Egy kocsmában azért kibekkeltük a nászt belga sörrel és narancslével. Azt hiszem, kevés párt tapsolnak meg ennyien, mikor kifele tartanak a templomból, mint őket, mert többszáz turista várta a 12:30-as kivonulást... Ebédet már a határ túloldalán rendeltünk egy gyors és (a némethez képest igazán) oclsó tankolás után. Liège-nek csak a belvárosa csinos, annak is kb. 3 utcája és a főtere, ami már kicsit mediterrán jellegű volt: alig maradt hely a gyalogosoknak a teraszoktól. Viszont raakadtunk életem egyik leghosszabb lépcsőjére, bár valószínűleg csak terhesen tűnt annak... Felsétáltunk a citadella dombjára a panoráma kedvéért. Dani a hülye járásokat gyakorolta a korláton, lefele meg a csúszdázást. Panoráma éppen akadt, láthattunk néhány szép épületet és jó sok modernebb randaságot, dehát végülis ez Belgium egyik ipari központja.
Kölnben este a szokásos program: vonatozás és mesenézés a szállodában, Petiék el sörözni. Dani egyébként példásan viselkedett egész idő alatt, kifejezetten élvezte, hogy esténként nincs a szokásos lefekvés, lehet kicsit bulizni, zuhanyfülkében pancsolni, galambokat kergetni, éttermekben ebédelni, vacsorázni. Az autózásból persze néha roppant elege volt, de nemcsak neki...
Vasárnap elindultunk hazafele Tobival együtt, aki gondolta még megnézi Zürichet és a Google irodát is ráadásnak. Dani kb. tíz perc után kérdezte meg először, hogy már megérkeztünk-e, de ebéd utánra belátta, hogy jobb ezt a kérdést ránk bízni. A Rajna mentét céloztuk be és nem is hiába. Meseszép vidék, meredek szőllőkkel, sűrű erdőkkel, hangulatos kisvárosokkal, no és úton-útfélen várakkal, kastélyokkal, romokkal. St.Goar vára alatt parkoltunk, de messzire nem is jutottunk, mert épp a parkoló mellett állt a játszótér. Dani oda bevette magát. Szerencsére épp a szomszédban már kinyitották a kocsmát, így a reggeli kávé és búzasör mellett a fiatalember is játszhatott kedvére. A srácok később felmásztak a várba, Danival közben tüzet oltottunk folyamatosan a játszótéren. Át lehetett volna kompolni a túloldalra és felmászni egy kilátósziklára, de azt már kihagytuk, inkább továbbmentünk ebédelni egy klassz kisvárosba, Bacharachba. Klasszikus Rajna-menti kisváros, fagerendás házakkal, helyi borral, savanyú káposztával. A nap lezárasaként még Wormsban álltunk meg a katedrálisa miatt, Péter szerint meseszerűen szép volt. Igazából bármelyik helyen el lehetett volna tölteni egy egész napot, dehát várt ránk a svájci eső és a dolgos hétköznapok.
Legalábbis mi azt hittük. Aztán kiderült, hogy itt is harminc fok van árnyékban, így a hétfőt Danival a strandon kezdtük a magyar kolónia otthonülő tagjaival. Szegény gyereket úgy kellett hazaimádkozni, mert reggel az erdőben bohóckodtak, éjjel meg egykor aludt el. Még most is minden este bulizni szeretne, de remélem, belátja majd, hogy a vakaciónak egy-két napra vége. Majd szombaton újrakezdhetjük...