Tűzoltók, bányászok, vizibiciklisták

Múlt hétvégén beköszöntött az esős évszak (végre valahára a helyi fű és tehenek szerint), ami özönvízszerű záporokat jelentett a nagyjából állandó esőzésben. Így aztán az adliswili tűzoltóság bemutatóján igazából nem is lett volna mit oltani, ha nem készülnek mindenféle ügyes trükkel. A gyerekek tetőtől-talpig vízhatlanban, gumicsizmában, a hős tűzoltók hol sátor, hol sisak alatt próbálták élvezni a helyzetet. Klafa volt ám nagyon. Óriási szirénázással kezdődött, mert az ötödikről kellett lementeni valakit nagggyon nagyra kitolható létrával, a harmadikról meg falétrával. Az utóbbi tlátva én inkább magam másztam volna le, dehát kinek a pap, kinek a papné. Aztán kezdődött a biciklihasogatás. No és mit láttak szemeink? Peti alig egy hete vitte el a régi, kiszolgált biciklijének a vázát a Tüfibe (=szeméttelep), hát nem elzsákmányolták a tűzoltók? Kicsit rossz volt látni, ahogy a hidraulikus ollóval szétmetszik a jó öreg járgányt, megszolgálta az idejét... Később jött a tévégyújtogatás-oltás, egy tévéformájú gázkályhával és egy fura lepedővel, amitől tényleg elaludt a tűz. Feltételezem, ilyet nem tart mindenki otthon a spájzban. Megnézhettük azt is, milyen, mikor vizet öntünk az égő olajra, bár ennyi olajjal sosem sütünk semmit. Azért igen látványos volt. A gyerekeknek legjobban a slaggolás jött be, mikoris három modellházban kellett slaggal kispriccelni a tüzet az ablakból. Egy gyerek+tűzoltó bácsi pumpálta a vizet, egy másik gyerek meg locsolt. Végre igazán Samnek a tűzoltónak képzelhették magukat. Főleg, hogy be is lehetett öltözni neméppen gyerekméretű szerkóba. Dani fel merte venni a kalpagot, Noémi megfutamodott.
Délután testületileg uszodába, de sajnos nem csak mi gondolkodtunk így. A kölykök persze rettenetesen élvezték a tömeg ellenére, lila szájig játszottak. Uszi után gondoltam megérdemlek én is egy kis uzsit, nemcsak ők, kértem egy fagyit. Először Noémi vetett szemet rá. Na jó, kértem még egyet, ezt meg Dani nézte ki magának. A harmadikkal már inkább nem is próbálkoztam....
Hétközben a szokásos rutindolgok: német ovi, játszótér a többiekkel, tánc (ide Dani már a saját bringájával ment, mindenki meg is csodálta; a többieket ugyanis autóval viszik), magyar ovi tornával. Dani egész jól belelendült a dolgos hétköznapokban, de azért minden nap reklamál, hogy nem vonatozhat eleget. Reggel a sínekkel kel, sínekkel fekszik, még jó, hogy kiporszívózhatok körülöttük. A forgózsámolynak hála írtó jó rendszert sikerült kiépítenünk (a neve, ki hinné, Sodor szigete), szinte el lehet rajta tévedni. Megunhatatlan, még felnőttfejjel is.
Hétvégére egész normális lett az idő, csak a főn fújt erősen, be is terítették a tavat rögtön a vitorlások. Szombatra (kellő óra vonatozás után) sikerült Danit kicsalogatni a szabadba, mert bányamúzeumot terveztünk - kisvonattal. Ez megadta a kellő lendületet a fiatalúrnak. Peti biciklire ült, hogy legyen valami sportértéke is a napnak, Horgenben találkoztunk, egész hamar odagurult. Klassz kis múzeum, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt kaland, ha eltekintünk az ékes svájci német idegenvezetéstől. Kiállítás, filmvetítés a bányáról, aztán kalandra fel, mindenki kapott egy védősisakot és felpattantunk a vonatba. Akkumlátoros mozdony tolta, a kb. arasznyi széles üléseket meg kellett lovagolni libasorba és már mehettünk is. Nagyon szűkre vájták a járatokat, gyakran le kellett hajtani a fejünket, Dani pedig rettenetesen boldog volt. Zötyögött, töfögött a maga módján a járgány, fény alig. Időnként megálltunk egy-egy rövid magyarázatra, hogy micsoda körülmények között dolgoztak annak idején a szénbányászok (47-ben óta nincs kitermelés), de ha nem tudtam volna, miről beszél, nem értettem volna egy szót sem...
Hazafelé még egy kis autósgond is adódott, mert a felettünk parkoló nem húzta be a kézifékjét és szépen ránkcsúszott és még a járdának is jól nekipumpálta kereket. Peti kicsit ideges lett, volt egy két kedves szava, de még jó, hogy a lökhárítót nem javítattuk meg otthon. A biztosító aztán megnyugtatta Petit, hogy többet nem tehetett, mint tett (fénykép, üzenet). Szerencsére a pasi nyitva hagyta kicsit az ablakot, így betörtünk a kocsijába és behúztuk a kéziféket. A pasi már jelentkezett is, de még nem találtak egymásra.
Vasárnap már a főn sem fújt, így Peti és Roel elbiciklizett Rapperswilbe a Hirzelen keresztül. Szép 2,5 óra túra volt tőlünk, hegynek fel, hegynek le a svájci vidéken, nagyon élvezték, jól el is fáradtak. Megérdemelték az ebédet. Mi ezalatt Danival kb. fél órát egy vasútmodellboltban töltöttünk, alig lehetett onnan elcibálni, de igazán szép modellek voltak. Ebéd után irány a vizibicikli. Egy újabb régvárt álom... Az idő pont gyönyörű, a motorosok pont jó méretű hullámokat hagytak és még víz sem volt túl sok a pedáloknál. Dani azért kapott egy mentőmellényt, biztos, ami biztos. Peti szíve szerint fürdött volna, de lebeszéltük, cserébe fagyizás közben belemártotta a fejét a szökőkútba. Dani is nagyot pancsolt a többi kiskölyökkel ott, egyik huncutabb volt, mint a másik, spriccelni viszont ugyanolyan jól tudtak.
Hát kb. ennyit a múlt hétről. Ha minden jól megy, csütörtökön Kölnben találkozunk Tobival, aki egy hónapra átjött Európába az MBA gyakorlatrára. Klassz lesz nagyon.