Falmászás, úszás, lovaglás, túrázás

Aktív hetet sikerült gyártanunk. Peti benevezett egy céges falmászó tanfolyamba, kétszer két és fél óra a zürichi legnagyobb mászóközpontba (Kletterzentrum). Danit leadtam a Google oviba: Petivel bent vacsoráztak, billiárdoztak, nézték a gépeket, aztán a meccset egy kocsmában sültkrumpli és narancslé/sör mellett, majd hazamentek és beájult az ágyba. Zürich irtóra kisváros. Ez a mászóközpont kint van már a legelső elővárosban, és még úgy is sikerült a központból 25 perc alatt odaérnem, hogy szaltóztam egyet a villamossíneken, majd megszereltem a bringát. A mászás naggggyon jó volt, bárkinek bármikor csak ajánlani tudnám. Azt hittem, tériszonyos lesz, de mikor az ember tudja, hogy tartják kötellel, nehogy leessen, elég elképesztő helyekre lehet felmenni. Este tízre már kicsit visszahajló fal tetejére is felmentünk, megtanultuk a duplanyolcas csomót és akasztgattuk be a magunk kötelét. A legjobb a lejövetel, mikor pókemberként legyalogoltunk a falon, vagy egyszerűen csak lelifteztünk. Nekem úgy tűnt, hogy csak akkor lehet igazán probléma, ha túl nagy a súlykülönbség a mászópáros között, és a különbséget nem bírják erőből korrigálni. Leizzadtunk rendesen. Hazafele kicsit nehezen ment a biciklizés, hullafáradtan a koromfekete erdőben alig világító lámpával. Jövő héten a főúton megyek.
Szerdán Peti átúszta Marejjel (a holland lány) a tavat. Nem egy Balaton átúszás, de a zürichi tó nagyon keskeny, a városban sikrült 15OO méteres távot is kijelölni a két part között. Nagyon örült, hogy meg tudta csinálni, ezek szerint kezd tényleg rendbejönni a háta. Kaptak csini úszósapkát, rajtszámot rá és túlélőcsomagot.
Este megesett az évtized viharja a környéken, Péter épp indult volna, mikor rákezdett, így hát maradt és megnézte a meccset. Hazafele hasonlóképp vaksötétben kellett bicikliznie, de nehezített pályán, mert a vihar mindenféle méretű faágakkál takarta be az útat. Egy-két horzsolással megúszta.
Danival aznap voltunk a magyar oviban, úgyhogy este fél hétkor bealudt végkimerülésben, és reggelig húzta a lóbőrt. Nagyon tetszik neki ez a magyarovi dolog, de most nyári szünet lesz szeptemberig. Mindenhol. Szerencse, hogy az állatkert, a tó és az uszoda nem zár be...
Pénteken nekiindultunk hétvégézni. Lausanne-ban aludtunk Katiéknál, akik ugyan épp Pesten nyaralnak, de Dominique azért befogadott minket. Csak Dani csalódott nagyot, hogy nincsenek a leányok. Viszont Lili ágyában alhatott.
Másnap irány Genf, Szamcsiéknál kempingeztünk másfél napot. Zöldségleves, túrógombóc, játék, aztán futás a gexi lovardába. Juditnak ott van a lova és tulképp ha nem a Cernben van, akkor a lovardában. A lovarda tulaja is magyar, most már nyugdijas cernes, úgy tűnt, mindenki ismeri. A pacik nagyon szépek, rögtön jöttek barátkozni, némelyik a fényképezőgépet is bekapta volna legszívesebben. Judit hozott egy közepes pónit, Danival lekefélgették, aztán gyerekekre kobak, pacira nyereg és indulhatott a móka. Dani rettenetesen megilletődött (egy újabb álom valósággá vált, amiről már rég azt hitte, hogy csak meséljük), de persze alig lehetett leszedeni a paripáról. Elment Judittal és Péterrel egy kis sétára a környéken, rettenetesen boldogan tért haza (azóta: mikor megyünk megint pacizni?). Ada nem akart felülni, fáradt volt eléggé szegény, felébresztettük a sziesztájából, de azért testületileg kimentünk megnézni a lovakat a legelőre. A fiatalembernek az is teljesen a lelkébe talált, hogy elengedhette a packót, az meg nyerítve hívta a többieket, majd elrohant. Tisztára, mint egyik kedvenc rajzfilmjében. Péter méretére is lett volna ló, de kicsit bonyolultnak tűnik Zürichből Gexbe járni lovagolni... Sajnos.
Este duma, meccsnézés. Dani végigszurkolta az egész német-portugált (ez jó volt, ez rossz volt, ez veszélyes volt, de durva, hol a labda), mert délután aludt három kómaórát, így éjfél lett, mire elhallgatott.
Vasárnap a srácok hajnalban el túrázni, mi meg Mercivel gyereknapot tartottunk. Petiek a Chaine d'Aravis-ba mentek, kb. pont ugyanezek fotózták, mint itt. Gyönyörű hely, hatalmas túra lett belőle, amit jól elszámoltak. Endre, Szamcsi, Veres Gábor, Peti mentek, aztán mikor az ösvény pontozottá vált egy meredek (majdnem függőleges) sziklafalnál, akkor már kettéváltak. Gábor és Peti folytatta, Endreék valami kerülőúton visszakavartak az autóhoz. A srácok megcsinálták a körtúrát, de mivel Peti mobilja lemerült, nem bírtak szólni, hogy kb. 4 és fél órát fognak késni, Endréék meg ugye nem bírták elérni őket, csak vártak, vártak és vártak... Megbeszélték a világ folyását ennyi idő alatt. Petiék teljesen lemerülve érkeztek meg, a terep elég nehéz volt, a kilátás pazar, és még a csúcsra is felszaladtak. 8 óra menetidő helyett 11 lett a végeredmény.
Mire visszaértek, szinte indultunk is, mert rövid tanakodás után inkább az itthonalvást válaszottuk, de egy órán belült indult az utolsó vonatunk. Dani nagyon örült, hogy hazajövünk, a vonaton még ökörködött egyet a szomszéd kiscsávókkal, aztán Bienne előtt bekomózott, alig bírtuk hazacipelni.
Ma meg a szorgos hétköznapok. Petinek erősen hétfő van. Este lánybuli, holnap falmászás. Jó lesz.